1999. október 4. jelentős dátum a magyar régészet történetében. Ezen a napon a Szent György téri ásatáson egy, több mint 10 méter mély kútban, iszappal borított sárcsomóra bukkantak régészeink. A lelet miatt érzett izgalom akkor kezdett fokozódni, amikor a restaurátorok keze alatt felismerhető textil darabok kezdtek kibontakozni, tetőfokára pedig akkor hágott, amikor szakértőink megállapították, hogy ezek a textildarabok, az ún. magyar-Anjou címeres selyemkárpit szétszakadt, de összeillő részei. E lelet jelenleg a középkori magyar történelem egyik legbecsesebb emléke. Az Anjou-liliomos mintájú, tűzött rátéthímzéses technikával készült kárpit eredeti méretét nem ismerjük. Anyaga selyemtaft. A szélén talált öltésnyomok alapján valószínűsíthető, hogy eredetileg puha anyaggal bélelték alá. A kárpit egyik oldalán zsinórszerű maradvány volt, ami talán a felfüggesztést szolgálta, falkárpitként használhatták. A helyiségben, az Anjou-liliomos selyemkárpiton kívül a kútban talált még több, az izgalmas múltat idéző használati tárgyat láthat, s betekintést nyerhet a feltárás kulisszatitkaiba is B. Nyékhelyi Dorottya, a feltárást vezető régész segítségével.