top of page

Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről

jún. 17., Cs

|

Műcsarnok

Erdélyi Lajos, Escher Károly, Gink Károly, Koffán Károly, Máté Olga, Rónai Dénes, Székely Aladár, Tóth István, Vattay Elemér, Csontó Lajos, Czimbal Gyula, Déri Miklós, Fábián Évi, Janesch Péter, Kecskeméti Kálmán, Lugosi Lugo László, Pácser Attila, Sarkantyu Illés, Sulyok Miklós, Szilágyi Lenke

A regisztráció le van zárva
Egyéb rendezvények
Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről
Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről

Idő és helyszín

2021. jún. 17. 10:00 – 2021. jún. 19. 18:00

Műcsarnok, Budapest, Dózsa György út 37, 1146 Hungary

Az eseményről

Székely Aladár 1916-ban jelentette meg nevezetes Írók és művészek című albumát – a maga nemében az elsőt –, amelyhez Ady Endre írta az egyik előszót. Néhány mondat Ady bevezetőjéből: „Itt minden író-művészfélének megvan a saját keserves és szomorú gyülekezetű kis maffiája és aláaknázott kis területe. Az én Székely Aladár barátom tehát szerencsés, jó gondolattal s nagyobb veszedelmek fenyegetése nélkül állt az irodalom helyére. Kell, hogy nagyjában együtt lássa a közönség a mai író és művész hírességeket, kikről őszinte, írott fotográfiákat nem kaphat, de íme, kap hűséges, erős fotókép- (sőt, nem helytelen szójátékkal), gépképírásokat. Szeretem, hogy ez az album megjelenik, s örülök, hogy a Székely Aladáré, aki íme elmondja innen esetleges és hiábavaló pózainkon keresztül is – hogy kik vagyunk.” Ebből a szövegből kölcsönöztük a kiállítás címét. Egészen másként, de a művészvilágnak ma is működnek „szomorú gyülekezetű” csoportjai és „aláaknázott” területei. Így aki ma jó fotográfusként – vagy a fényképek gyűjtőjeként,…

Esemény megosztása

IRATKOZZ FEL 

A műtárgy.com hírlevelére is feliratkozom.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál

Tel: 06 30 511 7549

Budapest, Hungary

A programváltozás jogát fenntartjuk.

A programokon kép- és videófelvétel készül. Amennyiben Ön nem járul hozzá, hogy a felvételen szerepeljen, kérjük jelezze ezt a helyszínen tartózkodó fotós kollégának. 

bottom of page