AZ ÜVEGABLAK 

Az épület szeme a világmindenség felé. 

Egy felület a kint és a bent határán.  

Sokszor láthatatlan csapda, mely foglyul ejti a transzcendens, párhuzamosan érkező szűziesen fehér fénynyalábokat, hogy rejtett optikáin keresztül spektrumszínekre szétszórva, térdre kényszerítse azokat. Néha kóbor fényszínekkel vibráló tánctér, ahol a vetített színek pompás nászukban egyesülve, új koloritokban festik újra profán világunk épített tereit. 

Az üvegablak a képzelet és a valóság határain szövi történeteit, szüntelenül figyelve a Nap és az Ember mozgását a szellemvilág és a fizikai lét közötti törékeny síkon. 

A számomra kijelölt alkotótér, amelyben az Üveg a játékszerem, a narrátorom.